Lendületben a Menedékváros - sajtóközlemény

Szolgálati terület: 
Budapest - Központi Iroda
Szolgálati terület: 
Kiskunmajsa - Menedékváros
Dátum: 
2015. 04. 15

Kiskunmajsán közel 180 millió forintos támogatásból 2015. február végére újult meg a térség egyik legjelentősebb szociális és gyermekvédelmi központja, a Menedék Alapítvány Menedékvárosa. A 2013 szeptemberében indult projekt eredményeként az Új Széchenyi Terv által finanszírozott összegből „Korszerű struktúra létrehozása a Menedékvárosban" címmel környezetkímélőbb, gazdaságosabb és fenntarthatóbb működést alakítottak ki. A Családok Átmeneti Otthonát és a Hajléktalanok Átmeneti Otthonát is magába foglaló épületben kényelmesebb, akadálymentesített életteret hoztak létre az ott gondozottak számára.

Az 1986-ban alakult országos hatókörű Menedék Alapítvány egyik legjelentősebb vállalása - több budapesti szociális és gyermekvédelmi programjának, intézményének beindítását követően - a kiskunmajsai Menedékváros létrehozása és működtetése Bács-Kiskun megyében. A valamikori szovjet katonai létesítményben 1997 óta működő Menedékváros története jelentős állomásához érkezett 2015-ben. Az elsősorban a régióból, de az ország más részeiről is rászorulókat befogadó Családok Átmeneti Otthonának és Hajléktalanok Átmeneti Otthonának is helyet adó épületegyüttes 2013-tól kezdődően újult meg. Az intézményeknek helyet adó 40 éves panelház korábban műszakilag és esztétikailag is erősen leromlott, üzemeltetése és fenntartása már szinte elviselhetetlen terhet jelentett a Menedék Alapítványnak. A kialakult körülmények jelentősen megnehezítették az intézményekben ellátottak mindennapjait és olyan többletfeladatokat róttak az Alapítvány munkatársaira, mely már túlmutatott munkakörükön, személyes vállalásukon. A Menedékváros ellátotti körét is bevonva a tervezésbe, az Alapítvány munkatársai számos fejlesztési elképzelést fogalmaztak meg korábban. A kapott adományok és támogatások gondos gazdálkodás mellett is csak kisléptékű fejlesztéseket tettek lehetővé korábban. Az Új Széchenyi Terv TIOP-3.4.2-11/1 számú kiírásán az Alapítvány 2011 őszétől 2012 tavaszáig a Családépítő Egyesülettel és a Menedék Egyesülettel közösen dolgozott azon, hogy „Korszerű struktúra létrehozása a Menedékvárosban" címmel megfelelő pályázatot tudjon benyújtani. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásban biztosított 179 981 847 Ft-os támogatás eddig a legjelentősebb korszerűsítési lehetőséget jelentette a szolgálat számára. A szakmai tervben megfogalmazottak szerint a beruházás célja, hogy az ellátottak társadalmi és munkaerő-piaci integrációját segítse elő az életkörülményeik javításával is. A programmal megvalósuló, javuló szolgáltatáselemek, valamint a kapcsolódó felkészítő programok elősegítik az ellátottak költségtakarékos lakáshasználatát, a rezsiköltség befolyásolásának lehetőségét, ezzel önértékelésük javulását is. A szerzett tapasztalatok hozzájárulnak a létfenntartás eszközeinek kezeléséhez, az önállóbb életvitelhez. A lakáskörülmények komfortosabbá válása a munkára, munkahelyre való nagyobb odafigyelését segíti. Az épület teljes külső hőszigetelését, nyílászárócseréjét, fűtési rendszerének korszerűsítését és napkollektoros központi használati melegvíz-ellátását mindkét intézményre kiterjedő részleges akadálymentesítés is gazdagítja. Saját erőforrások mozgósításával, a sikeres pályázat nyújtotta lehetőségeket kihasználva, számos korábban eltervezett további műszaki fejlesztés is megvalósulhatott most. A beruházás nem csak a zsúfoltság csökkenését jelenti a több mint 100 fő ellátott számára, hanem a különböző szolgálatok, ill. intézmények jobb elkülönülését is, továbbá az Alapítvány munkatársai számára is kedvezőbb munkakörülményeket biztosít. További információért hívja a Menedék Alapítványt a +36 (1) 789-0048 telefonszámon, vagy tekintse meg honlapunkat a www.menedekalapítvany.hu címen

Languages
Menedék Hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tartalom átvétel
Aktuális hírlevél
Belépés
Tartalom megosztás
Tartalom átvétel