Rövid hírek a Mamásotthonból

Szolgálati terület: 
Mamásotthon

Augusztusban a Budaörsi Kőszikla Gyülekezetből Fülöp Áron és felesége Mogi jelentkezett helyben lakó gondnokházaspárnak, s már szep-tember elején szolgálatba is álltak. Ezért különösen hálásak vagyunk Istennek, mert megérkezésükkel a karbantartói feladatok folyamatos elvégzése mellet az állandó éjszakai jelenlét is biztosított.

A Mamásotthonban lakó gyermekek számára heti rendszerességgel szervezünk foglalkozásokat. Kezdetben egy nagy csoportban tartottuk az alkalmakat, azonban szükségessé vált, hogy a nagyobbakkal külön tudjunk Isten igéjével foglalkozni. Szükséges lenne egy további csoportbontás a kisebbek esetében, hogy elválaszthassuk azokat, akik már tudnak figyelni és értik az elhangzó történeteket, de ezzel egyidőben a picúrok is nyugodtan tudjanak játszani. Ez azonban hely hiányában jelenleg kivitelezhetetlen.

Az év első felében nagyobb adományt kaptunk a Johannita Segítő Szolgálaton keresztül, hogy konyhánkat étkezőterülettel bővíthessük ki. Ez rendkívül nagy ajándék volt számunkra, mivel korábban a családok számára az étkezés csak egy közlekedő folyosón kijelölt területen volt lehetséges, s önerőből megvalósíthatatlan lett volna az átalakítás. Ma hálás szívvel tudjuk elmondani, hogy minden család megfelelő helyen és körülmények között tudja közösen elfogyasztani az ételét, együtt tudjuk megünnepelni a születésnapokat, különböző jeles napokat, ünnepeket. A területbővítésen túl új konyhabútorokat kapott a helyiség, s korszerű berendezéseket is tudtunk vásárolni az adományból. Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a Johannita Segítő Szolgálat felé.

A nyár folyamán Gulyás-Kis Andrea családgondozónkról kiderült, hogy anyai örömök elé fog nézni, így kisebb munkatársi létszámmal folytatódott szolgálatunk. Jelenleg is keresünk a helyére odaszánt lelkületű, mélyhitű, megfelelő végzettséggel rendelkező jelentkezőt. (További információ honlapunkon található.)

2013 júliusában a Bethánia CE Szövetség révén külföldi önkéntesek érkeztek hozzánk, és színes, jó hangulatú gyereknapot szerveztek gyermekeinknek. Sokat énekeltünk, ügyességi játékokat játszottunk, színdarabot néztünk, majd ecsettel a kezünkben szebbnél szebb képeket festhettünk. Köszönjük a látogatást és a szolgálatot!

Az elmúlt nyáron gyermekeink számára lehetőség nyílt arra, hogy Biatorbágyra és Tóalmásra mehessenek különböző gyermektáborokra. Egy kisebb csoport pedig a dobozi Erzsébet-táborban is nyaralhatott néhány napot.

2013 szeptemberétől Mischingerné Bóka Ágnes gyermekgondozónk havi rendszerességgel szervez gyermeknapot. Számos játékkal, színes programokkal igyekszik minél több örömet szerezni a gyermekeknek.

Szilágyi Zsuzsanna

 

Languages
Menedék Hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tartalom átvétel
Belépés
Tartalom megosztás
Tartalom átvétel