Média

Hálaadás és emlékek a Menedékvárosban

Hálaadás és emlékek a Menedékvárosban

Ezelőtt 16 évvel, 1997. március 17-én érkeztek ide a volt szovjet laktanyába „honfoglalóink”, akkor öten. Még ma is emlékszem a különböző mozzanatokra, amiket három év távlatában meséltek nekünk ők, akik látták a Menedékvárost lakatlanul. Az első éjszakáikat a Tea-buszban töltötték, és reggel, mikor felébredtek, még a víz is befagyott a lavórban. Azonban ez sem és még számtalan más akadály sem térítette el őket attól, hogy itt maradjanak, és imádságaikkal, tetteikkel megvalósítsák azt, amit Isten előzőleg már rájuk bízott.

Jön a tavasz a Családok Átmeneti Otthonába

Jön a tavasz a Családok Átmeneti Otthonába

„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4:6-7)

Hálaadással számolunk be az elmúlt félév történéseiről, de ezzel egy időben nehézségeinket és fájdalmainkat is szeretnénk megosztani kedves olvasóinkkal.

Vezetőváltás a Mamásotthonban

Vezetőváltás a Mamásotthonban
Szolgálati terület: 
Mamásotthon
Dátum: 
2013. 01. 18

„Jó az ÚR! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra.” (Náh 1:7) Ez az ige vált a Menedék Alapítvány vezérigéjévé, s ez az ige volt az, amely életem nehéz hónapjaiban újra és újra felragyogott előttem. Isten csodálatos terve által ennek az igének a fényében életem összefonódhatott az Alapítványon belül folyó szolgálattal: 2013. január elsejétől átvehettem Huszár Gézától a Mamásotthon vezetését.

Teljesen kegyelemből

Teljesen kegyelemből
Szolgálati terület: 
Fiúotthon
Dátum: 
2013. 03. 13

Először is köszönetet szeretnék mondani mindazért, hogy bi-zonyságot tehetek Isten kegyelméről.

Glonczy Vilmos vagyok, 43 éves. Négy nagyon kedves gyer-mek édesapja és egy aranyos, megértő feleség boldog férje.

Gyermekkoromat többnyire nevelőotthonban töltöttem, mivel szüleim nem tartottak rám igényt.

A megyaszói nevelőotthon növendékeként végeztem el a 8 általánost, majd a Miskolci 114-es Szakmunkásképző Szakiskola szobafestő-mázoló szakát választottam.

Mérföldkövek

Szolgálati terület: 
Budapest - Központi Iroda
Szolgálati terület: 
Mamásotthon
Dátum: 
2013. 03. 01

2013. év eleje fontos fordulópontot jelentett a Menedék Alapítvány számára, hiszen első főidős munkatársunk, Huszár Géza aktív szolgálati ideje véget ért. Visszatekintve az elmúlt huszonhét évre egy ünnepség keretében köszöntük meg úttörő szolgálatát, melynek eredményeként Budafokon, Bodrogon és Kiskunmajsán elindulhatott a Menedék szolgálat: szociális és gyermekvédelmi intézmények, oktatás és gyülekezeti munka.

Megjelent áprilisi Hírlevelünk!

Megjelent áprilisi Hírlevelünk!
Szolgálati terület: 
Budapest - Központi Iroda
Dátum: 
2013. 04. 08

Megjelent a Menedék Alapítvány április hírlevele, melyben beszémolunk szolgálatunk alakulásáról és betekintést nyújtunk a minket érintő eseményekbe.

A Hírlevél letöltése pdf formátumban a cikk alatt lehetséges.

"Nálunk az időzítés Isten reszortja" - Nők Lapja riport a Bokros családnál

"Nálunk az időzítés Isten reszortja" - Nők Lapja riport a Bokros családnál
Szolgálati terület: 
Budapest - Központi Iroda
Dátum: 
2013. 02. 28

Gyereket nevelni sosem volt könnyű. Egy tordasi házaspár – Bokrosék – vendégül láttak minket, hogy megmutassák, hogyan néz ki egy hétvége náluk. Boldogság, nyugalom, jókedv és biztonság tölti meg a házukat.

Megjelent decemberi hírlevelünk!

Megjelent decemberi hírlevelünk!
Szolgálati terület: 
Budapest - Központi Iroda
Dátum: 
2012. 11. 29

Megjelent a Menedék Alapítvány legfrissebb tájékoztató hírlevele, benne aktualitások és beszámolók szolgálatunk alakulásáról. 

Hírlevelünket pdf formátumban letöltheti a lenti csatolt fájlra kattintva.

Diósdi iskolások látogatása a Menedékvárosban

Diósdi iskolások látogatása a Menedékvárosban
Dátum: 
2012. 11. 01

Az International Christian School Of Budapest tanulói minden év októberében látogatást tesznek a Menedékvárosban és hasznos társadalmi munkát végeznek a két nap keretében. A társadalmi munkán túl, érdekes és tartalmas programokkal készülnek gyermekeink számára.

Köszönjük az iskolának azt az elkötelezettséget, amelyet irántunk tanúsít. 

Munkatársi találkozó a Menedékvárosban

Munkatársi találkozó a Menedékvárosban
Szolgálati terület: 
Kiskunmajsa - Menedékváros

2012. október 16-17-én vezetői látogatásra került sor a Menedékvárosban: a két nap során munkatársi értekezleteket és lakóinkkal közös fórumbeszélgetést tartottunk, valamint kedd este ülésezett a Menedék Alapítvány Igazgató Tanácsa. 

Jó volt találkozni egymással, beszélgetni az átélt örömökről és a szolgálatban tapasztalt nehézségekről. 

A Menedékvárosban készült fényképek megtekintéséhez kattintson a galériára.

Languages
Menedék Hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tartalom átvétel
Aktuális hírlevél
Belépés
Tartalom megosztás
Tartalom átvétel