Valódi szabadság

Szolgálati terület: 
Budapest - Központi Iroda
Valódi szabadság

A hideg idő, a karácsony közeledtével az utcán járva jobban észrevesszük a nyomort. Belebotlunk, és belegondolunk, hogy van, akinek nincs hová hazamennie.

Radikális „jogvédők” megmozdulásokat szerveznek és követelik, hogy az utcán élő hajléktalan emberek továbbra is táborozhassanak le a parkokban, továbbra is lehessen padon aludni, telefonfülkében sátorozni, aluljárókban megágyazni. Mindezt a hajléktalan emberek érdekében és az ő jogukra hivatkozva. Fontos kérdés: ezeknek az embereknek valóban az az érdekük, hogy megfagyhassanak a téli mínuszokban? Hogy a legelemibb életfeltételeik se legyenek betöltve? Elég, ha majd vihetünk nekik meleg teát mínusz húszban...?

Az igazi szabadság nem ez. Hanem, amikor szabad valahol igazán megpihenni: mi a perspektíva szabadságát adjuk, a remény adta szabadságot. Lehet az űzött életmód után megnyugodni, venni egy nagy levegőt és előrefelé nézni. Persze ez annál nehezebb, minél több időt töltött el valaki a fölösleges körök bejárásával.

Üdvözlendő, hogy ennek érdekében jelentős lépések történtek az elmúlt években: Budapesten több mint hatszáz férőhellyel bővült az ellátórendszer és – többek között a Menedék Alapítvány részvételével – megalakult a Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium, melynek kimondott célja az utcán élő hajléktalan emberek személyre szabott kísérése, gondozása. A Fiúotthonba az elmúlt években huszonnégy fiatalember érkezett a konzorciumi együttműködés keretében, közülük többen albérletbe, ill. rendeződő családi kapcsolat révén rokoni körbe léptek tovább.

Akikbe az utcán belebotlunk, ők a jéghegy csúcsa. Ha a budapestieket megkérdeznénk, hogy milyennek ismerik a hajléktalanokat, nagy eséllyel büdös kötekedő alkoholistákról kezdenének mesélni, akik balhéznak a buszon, vagy üvöltöznek, ha nem adnak nekik pénzt. Valóban vannak, akik összetett pszichés-mentális, egészségügyi problémákkal küzdenek, szerhasználók, vagy alkoholisták. Speciális és összetett segítséget igényelnek és valahogy meg kell győzni őket, hogy segítségre van szükségük. Mert segítség nélkül a halál következik. És nem akarunk lemondani róluk.

De a többség észrevétlen. Nem ismerjük fel őket a fenti jellemzők alapján. Vagy „nem érünk rá” észrevenni őket. (Még) nem rendezkedtek be a tipikus hajléktalan életformára, de otthonuk már nincs. Mert elvitte a bank, mert elvált a házastársától, vagy kitették a szülők, jött egy betegség, vagy egy meggondolatlan lépés miatt kicsúszott a lába alól a talaj. Mert nem volt kapaszkodó, nem voltak segítő mechanizmusok, nem volt megtartó közösség. Sokan vannak, akiknek csupán egy kis lélegzetvételnyi lehetőség, esély, átmeneti segítség kell, amivel képesek a maguk lábára állni és újraépítkezni. Sokszor kínkeservesen, de előrelépnek. Akik nálunk kaptak menedéket, visszajönnek és elmesélik, hogy „megállom a helyem a munkámban”, „már egy éve tiszta vagyok és fizetem a lakbért”, „rendeztem a kapcsolatom és hazamehettem”. Vagy visszatérnek, mert „megcsúsztam és ismét a segítségetekre van szükségem”.

A valódi szabadság nem az utcán van. A probléma az utca. A valódi szabadság Otthon van. Az Otthont pedig nem arról ismerjük meg, hogy a nevemre van írva, vagy, hogy én fizetem a lakbért. Az Otthon egy hely, ahol szabad szabadnak lenni, nyugalomban vagyok és társaim vannak körülöttem. Otthoni légkörben mindenképpen változás történik a személyekben. Ezért érezzük magunkat mi is otthon a legjobban, és azok is, akiknek ilyen nem volt, mégis intézményes otthonainkban Otthont látnak és tapasztalnak. Lehet Otthon valaki a Menedékvárosban, Bodrogon a nevelőszülőknél, vagy Budapesten a Mamásotthonban vagy Fiúotthonban? A tapasztalat szerint igen. Lehet, hogy átmenetileg, de Otthon. Szabadon.

Liptai Gábor

Languages
Menedék Hírlevél

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tartalom átvétel
Belépés
Tartalom megosztás
Tartalom átvétel